Előadások
A délután tartalmas eltöltésére két lehetőséget is ajánlunk. Egyrészt ekkor van lehetőséged "elcsípni" egy-egy szakembert vagy csatlakozhatsz egy már folyó szakmai diskurzushoz. Ezekből általában több is szerveződik a szállás környékén.
A másik lehetőség, hogy beülsz a délutáni előadások egyikére. Minden délután két szakmai előadást tartunk egymás után, így végignézheted mindkettőt. Egy-egy előadás két órás, ami bőven hagy időt az előadónak a téma alapos kifejtésére és a kérdéseid megválaszolására is. Az előadások is a szálláshelyen vannak, így bármikor átsétálhatsz, ha egy szakmai beszélgetés véget ér, hogy beülj az épp folyó előadásra.
Az egész délután egy laza, jó hangulatú összejövetel, mely közben komoly szakmai tudást is szerzel. Kiváló levezetés a délelőtti fárasztó géptermi gyakorlatok után.
Az első előadás és a rendezvény megnyitója 2012. július 8-án vasárnap lesz 14:00 kezdettel. Ezt követi hétfőtől péntekig a napi két-két délutáni előadás. A mesterkurzusok géptermi gyakorlatai hétfőtől szombatig délelőttönként lesznek. Szombaton (július 14-én) az utolsó géptermi gyakorlatot követően kerül sor a zárásra és hazautazásra.
Tovább a szállás információkhoz >>
További információk és jelentkezés >>
Előadók és előadásaik
- Höltzl Péter (BalaBit): Újdonságok a napózás világában
- A naplók elemzésének számos módszere ismert, az egyszerű számlálástól a bonyolult mintaillesztésen alapuló módszerekig. Napjaink hatalmas kihívás elé állítja a naplóelemző eszközöket. A beérkező naplóüzenetek mennyisége és formája a feldolgozást megnehezíti vagy lehetetlenné teszi. A probléma megoldása a beérkező üzenetek un. korrelációs elemzésben rejlik. Előadásomban a syslog-ng OSE minta illesztési technológiájának egy új fejlesztését mutatom be, melynek célja, a különböző helyekről és alkalmazásokból érkező üzeneteket eseményekké konvertálhassuk, ezzel értelmezhetővé és kezelhetővé téve azt. Az előadást követő gyakorlaton mindenki kipróbálhatja a minta készítés mikéntjét is. Előadásom kapcsolódik Czanik Péter webes felületű napló megjelenítő eszközöket bemutató előadáshoz.
- Kadlecsik József (KFKI): Hibrid tűzfalak
- A csomagszűrő tűzfalak szinte kivétel nélkül ún. kernel módban futnak a lehető legjobb teljesítmény elérése érdekében. Azonban vannak olyan esetek, amikor érdemes egy kevert megközelítést alkalmazni, amikor a tűzfal (egy része) "közönséges" felhasználói térben futó processz, annak minden előnyével és hátrányával. Az előadásban erre mutatok példát, kitérve a megoldás technikai hátterére.
- Kuszing János (NetStudio): Drupal 7 a hálótárs, avagy weboldalkészítés villámgyorsan
- A Drupal 7 weboldalak megjelenítésére, szerkesztésére és működtetésére használt robusztus, de könnyen alakítható tartalomkezelő rendszer (portálmotor). Segítségével különösebb programozói ismeretek nélkül színvonalas weboldalakat készíthetünk rövid idő alatt. Az előadás szeretné megkedveltetni a Drupal rendszert, amely kiváló eszköz arra, hogy egy webes szerkesztőségi rendszert a nulláról létrehozhassunk rövid idő alatt. A hallgatóság rövid betekintést nyer a Drupal tartalomszolgáltató rendszer alapvető működésébe. Az előadás az alapfogalmakra, a struktúrákra, a Drupal rendszer modularitására terjed ki.
- Pfeiffer Szilárd (BalaBit): Zorp, a pokoli operátor tűzfala
- Az előadás célja a Zorp protokollelemezési és -módosítási képességében rejlő számos lehetőség közül néhány olyan felvillantása, mely a mindennapi rendszergazdai gyakorlatban előforduló problémákra ad megoldásokat. Ilyenek lehetnek a vírusszűrés különböző (HTTP, SMTP) protokollokban, protokollelemek szűrése, módosítása, tiltása (pl: referer host, user-agent headerek értékének cseréje HTTP forgalom, csak read-only parancsok engedélyezése FTP protokoll esetén), SSL titkosítás kibontása, szerver audit lehetőségek.
- Papp Zsolt (Novell): Hype: Virtualizáció és Felhő
- A virtualizáció és a felhő szimbiózisa: Mi az a felhő? Mi a köze a virtualizácóhoz? Hogyan építsünk felhő alapú rendszereket? Szerszám: SUSE Studio, Kiwi a motorháztető alatt, JeOS (Just enough Operating System), Virtual Appliances (VA) előnyei, SUSE Studio Onsite, Best Practices, VA építése SUSE Studioval (Xen, VMware, VBox), AutoYaST vs. Kiwi
- Szalai Ferenc: Cloud alkalmazás hosting, jelen jövő
- Az előadásban bemutatom a jelenleg népszerű cloud alkalmazás hosting megoldások (heroku, dotcloud, ep.io stb.) architektúráját, azok alapján, amit tudni lehet róluk, vagy vissza lehetett fejteni. Továbbá elmesélem hogyan lehetne ezt máshogy, felvázolva egy lehetséges alternatívát.
- Zrubecz László (Andrews): Biztonságos desktop megoldás: Qubes OS, avagy miért nem jók a mostani operációs rendszerek
- Sajnos kevesen vannak egyáltalán tisztában azzal, hogy miféle veszélyeknek van kitéve egy átlagos felhasználó számítógépe, és a rajta tárolt bizalmas/értékes adatai. Ha pedig nem átlagos, hanem pl: magas beosztású vezetőről, vagy bizalmas adatokkal dolgozó szakemberekről, vagy éppen egy IT biztonsági szakemberről van szó, akkor a veszély még komolyabb!
- Szalay Attila (Linux Akadémia): Honeypotok
- A támadások elleni védekezés egy érdekes válfaja a megtévesztés. Ahogy Patyomkin felépített egy falut, hogy megtévessze Katalin cárnőt, ugyanúgy lehet felépíteni egy szervert, hogy megtévesszünk egy behatolót. Egy ilyen álszerverben több lehetőség is van: lehet egyszerűen bosszantani a betörőt (nincs is jobb egy bizonytalan betörőnél), lehet oktatatási célra használni, a támadási módszerek megfigyelésére, hogy hatékonyan lehessen ellene védekezni. De lehet egyszerűen levélszemét-csapdának is használni és így kiszűrni a kéretlen leveleket. Az előadásomban megmutatom a Honeypotok alaptípusait, azok felhasználását és néhány érdekes trükköt arra, hogy hogyan tévesszük meg – és ejtsük csapdába – a gyanútlan támadót.
- Czakó Krisztián (Linux Akadémia): Kisvállalati szerver könnyen és gyorsan: A Zentyal 3.0, avagy Active Directory kiszolgáló Linux alatt
- A Zentyal évekkel ezelőtt eBox Platfrom néven kezdte pályafutását. A rendszer fejlesztőinek célja az volt, hogy Linux ismeretek nélkül is lehessen Linux alapú kisvállalati szervert készíteni. Az előadásban visszatekintek a rendszer múltjára, megnézem a fejlődését és bemutatom az Ubuntu 12.04 LTS-re épülő Zentyal 3.0 újdonságait. Ezek közül talán a leg "ütősebb" a Samba4 integráció, mely Active Dritectory szolgáltatást ígér. Végül bekukkantunk a motorháztető alá is: megmutatom, hogyan integrálódik a Linuxba.
- Hazai Géza: Biztonságos kapcsolat távoli kiszolgálóval: az SSH
- A világhálón dúló rabló-pandúr "játék" miatt ma már a kommunikációs csatornák nem biztonságosak. Sem a telnet, sem az ftp nem ad adatainknak kellő védelmet, mert az adatáramlás könnyen lehallgatható. Az SSH (SEcure Shell) két számítógép között zárt, kódolt csatornát létesít. Az előadás ennek használatába vezet be, bemutatja a kapcsolódó alkalmazásokat, rátér az SSH kiszolgáló és kliens konfigurálására. Szó lesz azokról a kiegészítő lehetőségekről, amik az SSH használatát kényelmesebbé teszik.
Tovább a szállás információkhoz >>
További információk és jelentkezés >>
